Tamara teljesen összezavarodva érkezett hozzám. Maximalizmusa megakadályozta abban, hogy élvezze az életet. Nem tudta épp hogy merre tovább. Csak azt érezte, hogy valami nem jó. Hiába törekszik a tökéletességre, mégis kudarcot vall. Lépésről-lépésre vettük át az elképzeléseit, a vágyait – amelyekről kiderült, hogy nem is a saját vágyai voltak – maximalizmusát megértve és transzformálva csökkentettük, így már nem vállal többet magára, mint amennyit elbír. A végeredmény egy kiegyensúlyozott, hivatásában beérkezett hölgy. Kell ennél több?

Számodra is ismerős a helyzet? Voltál már úgy a saját életedben, a saját életeddel, mintha csak egy marionett bábu lennél, és nem találtad a helyed, mások mozgatták a szálakat?

Tamara esete is azt mutatja, ez gyakori eset. Számomra pedig azt, hogy ilyenkor nagyon fontos, milyen eszközhöz nyúl a segítő.

Számos segítő módszerem közül a kedvencem a coaching. Hallottál róla, vagy ismered már a módszert?

Azért szeretem, mert személyes és rendkívül hatékony, hogy egyszerűen jó vele dolgozni. Az ügyfél számára – azaz számodra – annál is inkább értékes, hiszen a coaching során jobban megismered önmagad, felfedezed, hogy milyen erőforrásaid vannak, segítséget kapsz ahhoz, hogy ezeket az erőforrásokat ki is tudd használni a mindennapok során.

Nagyon szeretem, amikor AHA élményt tudok adni, amikor felismered a korlátaidat, és azt, hogy ezeknek a korlátoknak a ledöntéséhez megvan a hatalmad.

A coaching megoldást ad arra, hogy felismerd a saját valódi vágyaid, és az ehhez vezető út eléréséhez kapsz tőlem támogatást.

Minden coachnak más a stílusa, másképp tud segíteni. Van, aki a hűvös, tárgyilagosságot igényli, én a szeretetteljességben és a feltétel nélküli elfogadásban hiszek. A megértésben és a támogatásban, ez jelenik meg a coaching során.

A témák, amelyeket ezzel a módszerrel fel lehet dolgozni széles körűen alkalmazhatóak, íme, pár élethelyzet, amiben sikerrel alkalmazható:

  • Személyiséged, az önismereted fejlesztése
  • Érzelmi intelligencia fejlesztése
  • Önbizalom, önérvényesítés növelése
  • Kommunikációs készségek fejlesztése
  • Konfliktuskezelési készségek fejlesztése
  • Tisztánlátás az életkörülményeidben
  • Célkitűzés, és megvalósítás lépésről-lépésre
  • Változás támogatása, sikerterv kialakítása
  • Párkapcsolati problémák kezelése
  • Családi problémák
  • Anyaság és én – azaz hogyan maradjunk önmagunk anyaként is
  • Életközépi válság kezelése

Mit kell tudni még a coachingról? Jellemzően nem egy alkalmas folyamat, bár olyan is van, amikor egy alkalom során megvan a kulcs – sikerélménnyel zárul az ülés. De általában ez egy meghatározott számú ülésszakasz, amiben nagy szerepe van az indításnak és a befejezésnek is. A változáshoz idő kell, s ezzel az idővel segítesz magadnak egy új gondolkodás, viselkedésmódot következetesen alkalmazni az életedben, amely után azt mondják: mi van veled? Annyira megváltoztál! – mindez pedig pozitív kicsengéssel.

Ha ezt a pozitív érzetet keresed te is, és szeretnéd életed végre felfedezni, és megélni, akkor szeretettel várlak.

E-mail cím: info@parkapcsolatmuhely.hu

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük