Hol van az a pont, amikor elveszítjük egymást? Hol van az a pont, amikor nincs visszaút, és nincs több esély?
Annyira szomorú, amikor azt látom, hogy az odafigyelés hiánya miatt kerülnek válságba a kapcsolatok. Amikor nem teszünk erőfeszítést azért, hogy folyamatosan megismerjük a másikat, a vágyait, a gondolatait.
Olyan könnyen belelesik az ember abba a csapdába: ó én már teljesen ismerem a társam! Már 10, 20 vagy akárhány éve vagyunk együtt! Az igazság az, hogy nem ismerjük. Ezért lenne fontos a folyamatos figyelem, a sok-sok beszélgetés, és a közös program.
Észreveszem a beszélgetések során, hogy egy idő után jellemzően nem igazán szeretünk már beszélgetni, kényelmesebb a megszokás mindennapi nyugalmába eltemetkezni, abba biztos érzésbe, hogy ismerem őt, minden rendben van. Holott 10-20 év nagy idő. Főleg ebben a felgyorsult világban változik az ember szakadatlanul. Újabb és újabb hatások érik, és újabb és újabb felfedezni valót adnak önmagunkhoz. Borzasztó fontos, hogy együtt változzunk!
Ahogy az is, talán a legfontosabb: hogy időben kérjünk segítséget!
Mikor?
- ha már nincs a tűz,
- ha az elidegenedés első jeleit tapasztaljuk,
- ha már minden idegesít abban, amit társunk csinál
- ha nem merünk, tudunk, akarunk őszinték, lenni
- ha magányosnak érezzük magunkat a kapcsolatunkban
- ha a válás már megfordult a fejünkben
Várok mindenkit szeretettel, még időben!
