Egy folyamat kezdete:

Kata azért jött hozzám, mert már aludni sem tudott. Úgy érezte, a mindennapok maga alá gyűrik, nem tud rangsorolni a feladatai között, így a teljes káosz és a kezdődő feladás érzéseivel küszködött. Stresszesnek titulálta magát, mint akin túlnőnek az elvégzendő teendő listák, és már azt sem tudja hol kezdje a feladatok elintézését, hogy valahol véget érjen a mókuskerék.

Nem mindig rossz, de legtöbbször mégis árt

Ha a stresszről hallunk, akkor elsősorban a negatív értelmezése jut eszünkbe.  Természetes is, hiszen a köznyelvbe átszivárgott jelentéstartama az lett, hogy „kivagyok”, „nem bírom” sőt sokszor azonosítják a depresszióval is.  A stressz tehát valami teljesen átlagos, hétköznapi mumus lett, amely a mindennapi diskurzusokban így szokott zajlani: – „hogy vagy?” – „Ne is kérdezd, olyan stresszes vagyok.

De mi is a stressz fogalma eredetileg? ”A stressz a latin strictus (szoros) szóból származik, igénybevételt jelent. A szervezet nem specifikus reakciója minden olyan ingerre, amely kibillenti eredeti egyensúlyi állapotából, alkalmazkodásra kényszeríti.” ( Selye János)

Valójában egy fiziológiai ingerről beszélünk, amelyet lelki, lélektani impulzusokká alakítunk át.  Ezeket a lelki tartalmakat nézzük most a stressz körében, hiszen a fizika megnyilvánulás lelki vetülete erősebben hat. – véleményem szerint. Ezen belül pedig a teljesen általános hétköznapi stresszről írnék, a saját tapasztalataim nyomán, nem pedig a mély, traumatikus sokkokról, mint amit háborúban, vagy épp éhezés, nyomor, vagy testi veszélyeztetések esetén él át az ember.

Külvilág fogságában

Tökéletesség vezérelte világunkban, ma már amúgy is mindent stresszesnek élünk meg, gondolok ilyen mindennapi dolgokra, mint például a gyereknevelés, vagy a főzés, netán az ember külseje, alakja. A napi szintű kommunikációban már mindenki nevelni akar mindenkit, természetesen a saját módszerére esküdve. A XXI. század a stresszes emberek évszázada, ahol mindenki meg akar felelni mindeninek, vagy legalábbis valami idealizált eszményképnek. A napi szintű kommunikációnk jelentős hányadát teszi ki az, hogy valamilyennek mutatjuk magunkat. Elképesztő stresszben éljük a napok sorát, hiszen, meg kell felelni a szülőknek, a munkatársaknak, a főnöknek, a barátunknak, és mindeközben a társadalomnak. Mire is gondolok itt?

Van egy írásom anyaság témában, ebben kifejtettem, hogy anyaként annyira elvesztettük természetes ösztöneinket, hogy gyakorlatilag stresszben neveljük fel a gyermekeinket is. Hiszen megmondja dr. Spock, a szomszéd, bárki, hogy hogyan kell jól csinálni. Mi pedig azt lessük, folyamatosan, mit csinál más, és milyen más dologban jobb valaki más? Az életünk nagy része terhelt ettől a nem önmagunknak adott, hanem a külvilágnak ajándékozott valódi figyelemtől. Elvesszük önmagunktól a könnyed létezés lehetőségét, és a másokhoz való igazodás egy folyamatos nyomáskényszert vagy stresszt ad ki, amitől valóban érezzük a fizikai változást is: feszültség, fejfájás, idegesség, szorongásképpen érzékelve. Ami félelmetesebb, hogy ez szinte teljesen természetessé vált.

A másik szint ahol megéljük a folyamatos stresszt, az a munka életterülete. A munka során létrejövő idő- és feladatnyomás olyan módon hat az emberre, amelyet nehéz kezelni. A munkahelyek zöme még mindig a hagyományos vezetői stílusban kommunikál, amely a hatalmi pozíciót adja mércének. Az emberi kreativitás, a lelkesedés, az önállóság még kevés helyen van elismerve.

Megoldások felé

De melyek a stressz tünetei?

• alvászavar,
• ingerlékenység,
• türelmetlenség,
• szorongás
• gyomorproblémák
• migrén

Ha ezek közül tartósan bármelyik fennáll, akkor jó, ha megnézzük, milyen stresszfaktorral bírunk az életünkben. Ne bagatellizáljunk, a tartós stressz depresszióhoz is vezethet.

Milyen megoldásokat vethetünk be a stressz kezeléséhez?

• a legfontosabb, hogy ismerjük fel és ismerjük el, hogy épp a stressz állapotában vagyunk. Ennek elismerése azért fontos, mert más tudatállapotba hoz bennünket. Amennyiben képes vagyok elismerni a teljesítőképességem határait, máris enyhül a nyomás rajtam, máris enyhül az önmagam felett mondott ítélet súlyossága.
• ha már elismertük, úgy készítsünk tervet a stressz tüneti kezelésére. Minden embert más és más tölt fel és nyugtat meg. Van, akit a kimozdulás, egy séta, van, akit egy jó könyv, vagy egy jó fürdő az amely kirángatja az adott helyzetből. A feladat kiválasztani a hozzánk közel álló élményt, amellyel a jelenben az adott pillanatban tudunk lenni, és kiereszteni a gőzt. Nagyon fontos, hogy oldjuk meg ezt a kiszabott énidőt. Igen, tudom (tapasztalat); hogy van olyan időszak az ember életében, amikor alig van lehetőség kiszorítani ezt az én-időt, de meglátásom szerint, pontosan azok stresszesek, akik nem tudnak segítséget kérni. Épp ezért lett az első pont az elismerés pontja. Ha már elismerem, segítséget is kérhetek ahhoz, hogy legalább napi fél –egy óra önmagamra szánt időm legyen. Ha végképp nem működik, akkor egy fél órával való előbb kelés, amikor csak ücsörgünk a kávénkkal a kezünkben, is jó megoldás lehet. A terv segítségével egy napirendet létrehozva biztosíthatjuk az önmagunk számára létrehozott töltődés-időt.
• Fontos kiemelnem, hogy stresszmentesítés cím alatt semmiképp sem alkoholt vagy drogot, vagy bármi más függőséget okozó szert értek, mielőtt valaki azt mondaná, hogy majd így stressz-mentesítek. Persze, egy-egy alkalommal nem gond, de ne váljék szokássá ennek a rituáléja egyenlővé a stressz elűzésével.
• Váljon szokássá az öndicséret: a stressz oka a túlteljesítés, de kevés elismerés. Mivel épp az anyaság és munka kapcsán írtam a stresszről, pont ez a két terület az, amely kevés visszajelzéssel kecsegtet. Így hát legyünk önmagunk barátja és ismerjük el önmagunkat a mindennapokban! Akár apró jutalmakkal is megtehetjük ezt.

Szerző: Weidinger Vera