Sok ok van arra, hogy mi vihet zátonyra egy kapcsolatot. Van egy nagyon fontos dolog, ami tulajdonképpen semmiség, és nagyon könnyű megvalósítani. Még pénzbe sem kerül, mindössze szándék és figyelem szükséges hozzá. Igaz abból nehezen adunk, ugye? Mert az első kérdés általában: miért én kezdjem?

Miről beszélek pontosan? A társunk elismeréséről a mindennapokban. A köszönöm szó kimondása, a kisebb hálák kifejezése a másik számára, apró, de mégis nagy horderejű dolgok. Lehetséges, hogy első blikkre azt mondja az olvasó, hogy: „de hát én megköszönöm”. Köszönöm és köszönöm között is lehet különbség. A hangsúly, a szándék az elismerésre nagyon jól átjön a kommunikációban. Így tehát egy odavetett kösz, köszike és hasonló társai inkább azt jelzik: ez a Te feladatod, még jó, hogy megcsinálod, mit köszöngessek? Rosszabb esetben abszolút nincs kifejezve semmilyen módon az, hogy együtt élünk, és a feladatokban egymás segítségére vagyunk.

Sokkal inkább az a bejáratott mód, hogy MIT NEM csinált meg a másik. Vagy nem jól csinálta meg. Vagy nem úgy, és nem akkor. A lényeg azon van, hogy a hiányt előbb észrevesszük, mint a meglévő jó dolgokat. Pontosabban, a meglévő jó dolgok természetesnek tűnnek, ezért a hiányra nagyobb hangsúly kerül.

A feladat egyszerű: megfordítani az arányt. Egy valódi köszönöm bármilyen elvégzett munkáért, vagy tevékenységért – ha nem gúnyosan mondjuk -, igazi katalizátor lehet egy kapcsolatban. Természetesen mindig lesz vita, vagy elégedetlenség valami miatt, a lényeg az, hogy a pozitív oldal legyen e mellett túlsúlyban. Akkor mindig vissza lehet találni egymáshoz.

Ha szeretnéd tudni, hogyan tedd, itt jelentkezhetsz: info@parkapcsolatmuhely.hu

Várlak szeretettel!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük