Hol van az a pont, amikor elveszítjük egymást? Hol van az a pont, amikor nincs visszaút, és nincs több esély?

Annyira szomorú, amikor azt látom, hogy az odafigyelés hiánya miatt kerülnek válságba a kapcsolatok.  Amikor nem teszünk erőfeszítést azért, hogy folyamatosan megismerjük a másikat, a vágyait, a gondolatait.

Olyan könnyen belelesik az ember abba a csapdába: ó én már teljesen ismerem a társam! Már 10, 20 vagy akárhány éve vagyunk együtt! Az igazság az, hogy nem ismerjük. Ezért lenne fontos a folyamatos figyelem, a sok-sok beszélgetés, és a közös program.

Észreveszem a beszélgetések során, hogy egy idő után jellemzően nem igazán szeretünk már beszélgetni, kényelmesebb a megszokás mindennapi nyugalmába eltemetkezni, abba biztos érzésbe, hogy ismerem őt, minden rendben van. Holott 10-20 év nagy idő. Főleg ebben a felgyorsult világban változik az ember szakadatlanul. Újabb és újabb hatások érik, és újabb és újabb felfedezni valót adnak önmagunkhoz. Borzasztó fontos, hogy együtt változzunk!

Ahogy az is, talán a legfontosabb:  hogy időben kérjünk segítséget!

Mikor?

  • ha már nincs a tűz,
  • ha az elidegenedés első jeleit tapasztaljuk,
  • ha már minden idegesít abban, amit társunk csinál
  • ha nem merünk, tudunk, akarunk őszinték, lenni
  • ha magányosnak érezzük magunkat a kapcsolatunkban
  • ha a válás már megfordult a fejünkben

Várok mindenkit szeretettel, még időben!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük