Anyaként egy másik szerepet is magunkra húzunk, amiben hajlamosak vagyunk elveszni. Ez azért veszélyes, mert ha a gyerkőceink kirepülnek a fészekből, akkor igencsak megsérülhet az ember hasznosság és identitás érzése. Jó, ha időben kezdünk figyelni önmagunkra, az igényeinkre. Az alábbi írás az anyaság egy másik árnyalatát mutatja be, amely gyakoribb, mint gondolnánk. 

A másik aspektus, amiről a szerep kapcsán beszélnék, hogy a szerepek veszélye az, hogy ráég az emberre. Elfelejtjük, hogy ez csak egy szerep, és ennek kapcsán kezdünk élni. Az anya szerep esetében ez fokozottan így van. Mit jelent ez a ráégés? Mivel az első időszakban a függés olyan erős, és a kötődés is olyan erős, hogy mondhatni: elveszítjük önmagunkat ebben az időszakban.

Házaspárok esetében a férj szokott is panaszkodni, hogy  nem fér bele az anya- gyerek kapcsolatába, bizony ekkor van a házasságok első komoly válsága. Tehát itt van ez a kis lény, és mi átadjuk neki az énünket, az időnket, az energiánkat. Ebbe annyira bele lehet szokni, hogy innentől kezdve már szinte nincs is én. A sikereket a gyerek szempontjából éljük meg. Pistikével már biliztünk! Többes szám első személyben. Nem Pistike bilizett, hanem mi biliztünk! Ez az én szerep az, ami arra késztet, hogy versenyezzünk a többi anyukával. Életem legborzasztóbb időszak a játszótéri diskurzusokhoz kapcsolódik. Komolyan, nincs veszélyesebb hely egy csapatnyi játszóteres anyukánál. A tiéd már jár? Nem? Úristen, valami baj van veletek. A nyelvekkel hogy álltok? Pistike már 2 hónapos kora óta angolul beszél. Itt még hosszan lehetne sorolni az egymásnak szóló licitek felsorolását.

Miről van itt szó? Tulajdonképpen itt az ÉN szerepünket védjük, hogy én, a gyerekkel együtt szimbiózisban vagyok, ezért én is jó vagyok, mert Pistike már 2 hónaposan angolul beszél, illetve jár, vagy rajzol vagy énekel, minden más gyerek előtt. Minden teljesítmény engem minősít, így válok a társadalom szemében JÓ ANYÁVÁ. Így tudom a következő generáció révén biztosítani a TÖKÉLETES GYEREKET. A dicsőség pedig az enyém, hiszen én neveltem. És persze az ego is kielégül, hiszen valamit mégiscsak jól csinálok. Ha Pistike bilizik, akkor én valamit nagyon jól tudok.

Ennek későbbi fokozata az iskolai teljesítmény. Megtörtént esetet mondok el, amikor még  én magam is anya szerepben ráégett maskarában álltam az iskola előtt, és ahogy a kisfiam kijött a kapun, már mohón átkutattam a táskáját hogy aznap vajon hány piros pontot kapott. Plusz akkor még százalékos mérés is volt dolgozatok formájában. A többi anyuka is odasereglett, és versengve, beszéltük, hogy kinek hány százalékos dolgozatot produkált a csemetéje. AGYRÉM! Tehát ha a csemetém jól szerepel, AKKOR ÉN is sikeres vagyok! Igen, a gyerekem életén keresztül élem meg a sikereimet, illetve kudarcaimat. Igaz ugyan, hogy én magam is boldogultam azokkal a négyesekkel, meg hármasokkal, de nem baj a GYEREKEM az aztán a csúcsok csúcsa lesz, ha beledöglünk is. Az elvárás csomag amit itt teszünk a gyerekeinkre az későbbi életére egész biztos kihatással lesz valamilyen aspektusban.

Van olyan ismerősöm, aki ezt a szerepet még mai napig nem vetkőzte le, nem ment dolgozni, anyaként minden rezdülését figyeli a gyermekének, és napi posztokkal tudósítja a sikereket, kiposztolva a bizonyítványtól kezdve mindent. Erről beszélek, amikor azt mondom, hogy a szerep ráég az emberre. Innentől már nem ANYA, akinek a védelmező, az óvó, és az inspiráló a szerepe, ( ami jó! ) hanem valaki, aki  a gyerekén keresztül akarja élni az életét. Innen merítve a sikerélményeket, amit önmagának képtelen megadni. ( vagy elhiszi azt, hogy nem tudja megadni!)

Nagyon könnyű lemondani az álmainkról és belefeledkezni a anyaságba. A társadalom egyébként ezt el is várja, hiszen, mi más öröme is lehetne egy nőnek azon kívül, hogy a családi fészek melegében nevelgeti a gyerkőceit, és illedelmesen várja a férjét, aki hazajön a munkából. A szerep így eggyé válik a személyiséggel, és utána már nagyon nehéz levetkőzni azt az érzést, hogy én Pistike anyukája vagyok mindenekfelett.

Nem, mi elsősorban önmagunk vagyunk, és ehhez pluszban kapunk egy csodás élményt, egy csodálatos kalandot, amit ha jól kezel az ember lánya, akkor ez a szerep olyan mélységben gazdagíthatja a személyiséget, ami e nélkül egyébként lehetetlen volna.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük