A szeretet nem csak a szeretlek szóval érthető és érezhető, akkor sem, ha naponta százszor mondják neked, vagy írják is le. Annyi kirakat szeretet, mint manapság, soha nem létezett. A valódi szeretet és összetartozás nem köznyilvánosság tárgya és főleg nem a közösségi oldalakon lakik.

Sokan vagyunk bizonytalanok abban, hogy a társunk szeret-e minket.  Itt elsősorban a szeretetnyelveink különbözősége nyilvánul meg a kérdés feltevésekor, (már megint a szeretetnyelv mondjátok -, de még sokszor visszautalok majd erre, mert ez alapvető tudásnak kellene, hogy legyen); de egyébként is, az idő múlásával lassan alábbhagyó szenvedély csitulása mindenkit arra késztet, h megkérdezze magától: szeret még egyáltalán? Hiszen nem is vagyunk úgy együtt és már nem ugyanolyan az érzés, mint amikor megismerkedtünk.  Nem égünk ezer fokkal és lánggal, nincs az az izgalmas érzés, ami a gyomorban jelentkezik, mint a kapcsolatunk kezdetén.

Igen, valóban a szeretet érzése egy másfajta érzés: a szenvedélyt lassan felváltja egy másik érzés: megjelenik a bizalom, a meghittség érzése. (Az egy másik írás témája lesz, hogy ettől miért is félnek annyian). És persze a megszokásé is, ami szintén a bizonytalanság érzését generálja mindkét félnél. Szeret még, vagy csak megszokott?

Az alábbi pár kérdés segít tesztelni ezt:

  • beszéltek minden nap telefonon, vagy keresitek egymást valamilyen módon?
  • reggel elköszöntök egymástól, egy öleléssel vagy puszival?
  • van-e intimitás a kapcsolatotokban? Intimitás nem csupán a szex lehet!
  • szántok-e időt a közös programokra, közös tevékenységekre?
  • van-e törődés a kapcsolatotokban?
  • elfogadjátok-e a másikat olyannak, amilyen?

Ez csak pár kérdés kiindulásképp, lehet árnyalni még tetszés szerint.

Ha konkrét segítségre lenne szükség, akkor szívesen segítek 🙂

info@parkapcsolatmuhely.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük