Sok szempontból jártuk körül a párkapcsolati problémákat, azonban nem beszéltünk arról, hogy milyen családban élni és mégis párként.  Amíg ketten vagyunk, viszonylag könnyű: csinálhatunk programokat, törődhetünk egymással, többet is figyelünk arra, hogy a másiknak örömet szerezzünk. Tehát, ha a párkapcsolat egészét nézzük, és még nincs gyermekünk, akkor ebben a fázisban a legkönnyebb megszilárdítani és értéket vinni a kapcsolatba, különösen azért, hogy a későbbiekben erre építeni lehessen.

De mi van akkor, ha megérkezik mindenki kincse: az első gyermekünk? Mind várjuk (ideális esetben), apa is és anya is, és egészében véve izgatottak vagyunk, hogy most leszünk igazán család.  Ekkor még nem sokat tudunk arról a kihívásról, ami ér bennünket a kis jövevény betoppanásával. Persze, valahol a fejünkben létezik egy koncepció arra, hogy nálunk ez minden remekül fog menni, és nem lesz konfliktusforrás, hiszen egész nap csak ámultan gyönyörködhetünk a babában, és különben is a mi gyermekünk angyalian jó lesz, eszik és alszik, amikor kell.

A valóság hamar beköszönt, és az első időkben eltűnik a nő-férfi szerep, s átvált anya-apa üzemmóddá.  A legharmonikusabb baba is 100% figyelmet igényel, s ebben a felborult egyensúlyi viszonyban van az első igazán komoly kapcsolati krízis a kapcsolatunkban, hiszen meg kell teremteni magunkban az Anya szerepét, és meg kell felelni az eddigi NŐ és FÉRFI szerepnek is.

Itt fogjuk folytatni, várom a hozzászólásokat szeretettel! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük